- A szerkesztett szöveg mentése sikerült.
- Írta: Bihari Zsolt
- Találatok: 249
MÚLTVAKARGATÁS
Konrád vakarózni kezdett. Háta közepén érzett valamit, pont ott, ahova ellenségei egy púpot kívántak neki.
Az asztalon felejtett szerszámos ládából kivett egy fűrészlapot, és azzal vakarózott. Először hosszában húzta-tolta a lapot, majd egy ponton legyezőszerűen söpörte vele a bőrét, mintha a fűrész fogaival fésülné hátán a szőrt.
Szúnyog csíphette meg. Legszívesebben véresre kaparta volna a helyét.
Murnyó, Konrád génmanipulált kísérletekből származó macskája a könyvespolcon vakarózott. Együtt kínlódtak.
– Neked is kell? – kérdezte Konrád a négylábút, majd elindult felé, maga elé tartva a fűrészlapot. A macska érezte a számára betegesen idióta szándékot, átugrott a szekrény tetejére, ahol gazdája már nem érhette el. Ügyelt arra, hogy takarásban legyen, ugyanakkor szemmel is tarthassa Konrádot.
Minden csak felfogás kérdése. Mi van, ha azt gondoljuk, hogy nem a bőrünk viszket, hanem a múltunk társadalmi elférgesedése pszichoszomatikusan kicsapódik a bőrünkre egy égető érzésként?
Viszket a múltunk, rohad a jelenünk? Vakarózzunk fűrészlappal! Logikus… – gondolta Konrád. – A hátunk mögöttünk van, akár a rovott múltunk. Úgy vakargatjuk, mint ahogy a tehenek kérődznek: felböfögjük bőrünk viszketését, és addig rágjuk, míg el nem fáradunk. Akár egy disznó.
A disznók is kedves állatok, a kutyák is – gondolta Konrád. – Mindkettő vakarózik, de a disznók nagyüzemben riszálnak. Bármit megtalálnak, ami helyettesít a hátukra egy fűrészlapot. Megoldják a dolgukat.
- A szerkesztett szöveg mentése sikerült.
- Írta: Bihari Zsolt
- Találatok: 118
2048. június 11.
Az ütött-kopott AN–2-es futóműve elérte a kifutópályát. A felvert por messziről látszott, ez azonban hétköznapi látvány lehetett a Kongói Demokratikus Köztársaság repülőterén.
Hamar elértem a Kahuzi–Biéga Nemzeti Park bejáratánál álló sorompót, ahova a szokásos dzsip vitt. Álmosan néztem a rezervátum ütött-kopott tábláját. ,,Sanctuaire des Gorilles'' – intett óvatosságra a felirat.
Fél éve érkeztem ide, és már jelentős áttörést értünk el a hegyi gorillák eddig soha nem ismert szokásainak megfigyelésében.
A laborsátor bejáratánál végre kicserélték a moszkitóhálót… Kis örömök! Bezzeg a kígyók így is bejutnak…
– Előkerült? – kérdeztem Abdullahtól.
– Még nem – felelte az új állatgondozó.
– Gyorsan kell lépni. Itt kell tartanunk mindegyiket.
– Rendben. – Abdullah tartott, hogy a C17-es kísérleti alanyt elveszik tőlünk. A négyéves gyermek szintjén artikuláló emberszabású óriásmajom híre kijutott a hálózatra, és ha erre a katonai kutatólaborok rámozdulnak, elszabadulhat a pokol.
* * *
- A szerkesztett szöveg mentése sikerült.
- Írta: Bihari Zsolt
- Találatok: 153
Konrád a hatodik emeleti iroda étkezőkonyhájában még nem tudta, mi vár rá.
A konyha sem.
Pirike, a takarító már az irodákat porszívózta, így Konrád egyedül érezte magát. Ez volt hazatérése után az első igazi munkanapja. Alig tíz napja még az Amazonas dzsungelfolyói mentén élő őslakosságról készítette saját naplója egyetlen értelmes melléktermékét: személyiségtesztet a varázslókról. Konrádot a tudományos munkái miatt sosem kedvelték. Most itthon van és éhes. Egész nap nem hagyták enni!
Vad tekintettel kinyitotta az egyik konyhaszekrényt. Rengeteg tányér, pohár, edény. Leemelte az egyik poharat – erre letört a füle, zuhant a csésze... Ekkor jutott eszébe, hogy Pirike pont ezt, az elefántmintásat ragasztotta meg nemrég, még szólt is érte.
Kinézett az ajtón... Senki. Elvigyorodott.
Akkor nem ő volt – gondolta, ezzel berúgta a romokat a konyhaszekrény alá, hogy majd később találjon rá az, aki akar.
– Hol a táp? Hova a rákba tettétek? – morogta. A következő faliszekrény ajtaja nem akart nyílni.