Megjelent!
Arran Stephens a Lepke és Láng című könyvében az új, kibővített magyar kiadásban felejthetetlen élményekkel teli utazásra hív.
Arran hihetetlen élete -- művészként, vállalkozóként, filantrópként és a biotermékek úttörőjeként -- páratlan betekintést ad a spirituális tanítók és mesterek világába.
Kevesen tudják, hogy Kirpal Mester világszerte több ezer embert vezetett a belső béke és a spirituális kiteljesedés felé.
Tanításaiban hangsúlyozta a szeretetet, az együttérzést és a szolgálatot -- olyan értékeket, amelyek ma talán fontosabbak, mint valaha.
Három, egymást követő spirituális vezető} -- Sant Kirpal Singh (1894--1974), Sant Darshan Singh (1921--1989) és Sant Rajinder Singh (sz. 1946) -- tanításait és bölcsességét mutatjuk be\\ személyes, bensőséges nézőpontból.
Megjelent!
Séta, természet, emberek, sport, színház, zene, élmények...
Hangulatok, pillanatok – maga az élet.
A Szerző, Terhes János, életének egy-egy fontos, érdekes vagy szívmelengető pillanatát nyújtja át az olvasónak verseskötetbe foglalva – tiszta, fényes lélekkel, csupa jó szándékkal, szívmelegséggel.
Szavakba önti mindazt, amit lát, amit érez, és amit egy ideje tud. Azt gondolhatnánk, Janó – ahogy a barátai szólítják – egyfajta összegzést ad az életútjáról ezzel a kötettel, de ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk! Ritkán tapasztalni ennyi életerőt, ilyen szívet, ilyen lángoló szenvedélyt egy (igen lassan) idősödő emberben!
János tele van tervvel, ötlettel, céllal: már készül ennek a kötetnek a folytatása, sőt fejben már forgatókönyvet és regényt is ír, mi pedig alig várjuk, hogy mindaz, ami felfénylik ennek a drága embernek a lelkében, a miénk is lehessen.
János ezt a kötetet szeretettel írta, mi a kéziratot szeretettel gondoztuk, és most szeretettel nyújtjuk át a kedves Olvasónak, hogy érezze meg minden sorából azt az életigenlést, szeretetet és lelkesedést, amely a Szerző sajátja, és amellyel üzen minden értő olvasójának.
Hangulatok, pillanatok – maga az élet.
Íme, Terhes János első kötete: tele szeretettel – Önöknek!
Nem válogatok.
Nem is tudok.
Nincs szemem, csak egy halom kiálló tüském. Az egyik már elfáradt.
Úgy hittem, nem jön már látogatóba senki. A mélyben sosem tudom, ki jön felém.
Csak érzem a tenger apró rezgéshullámait.
Hang… Mély hang duruzsol… Egy test… Egy közeledő tömeg.
Remélem, fém. Talán fa.
Mindkettő friss hús. Nem tudom megkülönböztetni. Nem is akarom. Finomak.
Én nem kérdezek. Én csak vagyok. Elhelyeztek, idekötöttek. Lebegnem kell a láncon.
Időnként mozdulok. Néha csak annyit, mint egy dühös gondolat, amit visszanyel valaki.
Nem vagyok rosszindulatú. Sosem voltam. Nekem alig van dolgom. Várni. Reagálni. Felrobbanni.
Az éjszaka koromsötét. A víz alatt ez halálosabb. Nincsenek színek. Nincsenek érzelmek.
Tőlem mindenki tart. Én meg senkitől. Nekem nem kell félnem. Talán pont ezért utálnak.
A közeledő hajón felségjel sincs, én nem látok rajta. Vöröskereszt? Az meg mi? Hogy nem kéne bántani?
Én nem is bántok. Csak végrehajtok. Mint a szökőár, vagy a guillotine. Sötétben még a vörös is fekete.
Most jön.
Nagy.
Döng körülöttem a víz.
Egyre mélyebben zakatol.
Remegek a több emeletnyi közelgő árnyéktól.
A teste mély, széles, tenyérbemászó. Nem háborús zajjal jön -- de jön.
És én már nem vagyok biztos benne, hogy a láncom megtart-e az örömtáncom alatt.
A tüske remeg. Meglenget egy mozzanatot. A reflex kész.
Most történik.
És én… végre valamit csinálok.
Az égig robba…