,,Nem én öltem meg'' -- ordította a hajórádión egy hang az Amazonas torkolatvidékétől alig tíz mérföldre kelet felé.
,,Hallgass, piszok, mert az égig robbantalak'' -- recsegett a válasz a vészhelyzeti frekvencián.
Az Atlanti-óceán felhőtlen nyugalmának eme kibillentése csak egyvalakit nem érdekelt: a rádióforgalmazást bonyolító hajósok felett némán vitorlázó albatroszt. Az óceán hatalmas szárnyú, falánk keselyűje alig száz méterrel lebegett a víz felett, egy-egy pillanatra szinte kővé meredt, úgy tekintett le a vízen egy masszív foltra. Az életet, a mozgást kémlelte, a folt pedig egy motoros halászbárka volt.
A bárkán egy dühös ember követte a horizont egy bizonyos pontját. Arcán undor, szemében gyilkos láng. Ő volt Konrád, az urbanizált társadalmakat mélyen lenéző Amazonas-kutató, aki az őserdő elzárt területein élő bennszülöttek között végezte a pszichológiai kutatásait. Személyiségzavarokkal foglalkozott, holott ezt inkább önmaga abszurd mivoltán kellett volna tanulmányoznia.
A halászhajó kormánya mellé egy mózeskosár volt helyezve, benne egy vörös macska -- mozdulatlanul. Ő volt Murnyó, gazdája szeme-fénye.
Konrád felváltva nézte a kosarat és a rádiót, mintha a korábbi rádiós szóváltások megváltoztatnák szándékát, és mégsem akarná levadászni azt a gazembert, aki az ő Murnyóját bántotta.
Bár a hajón volt elég néznivaló a magasból, az albatrosz tovább repült kelet felé. Karcsú nyakát megbillentve néha még visszatekintett, mintha várna valami eseményt. Egy másik massza érdekesebbnek tűnt. Nyolcszor akkora az előbbinél, és lomhábban mászott előre.
Tutaj volt. Erős zsinegen hatalmas kite-vitorlát engedtek róla a magasba, ami tengeri madarunk repülési magasságának felénél fogta meg a szelet. Árbócból, vitorlarudakból, deszkákból összetákolt roncsmaradvány oldalához kötözött hordókból ítélve csakis egy hajótűzre gondolhatunk. Ketten mozogtak rajta, a nyílt víz felé tartva, hátha üldözőjük lemarad.
A kite-vitorlát kezelő férfi mindkét karját lefoglalta az ernyő irányítása, lábait és mellhevederét a tutajhoz kötötte. Az illető törpenövésű volt, a karjait viszont bármelyik gibbon megirigyelhette volna.
A tutaj és a halászhajó között a távolság egyre csökkent, majd ütközött a két test.
Konrád hátára kapta az ősrégi Flammenwerfer gyalogsági lángszóróját, amit még Szomáliában vásárolt egy halpiacon. Mindig kedvelte a hasonló célszerszámokat.
Átugrott a tutajra, a lángszóró őrlángja már begyújtva... egyetlen rossz szó, és előtte minden belobban...
A tutajosok közül az alacsony növésű mondani akart valamit, de Konrád lekeverte.
-- Na, kopasz, ki tette ezt? -- kérdezte eszelősen, szerencsétlen macskáját a mellső lábainál fogva szemmagasságba emelve, hogy egyértelműbbé tegye a nemsokára bekövetkező végítéletének tárgyát.
A törpenövésű olyan kopasz volt, hogy szinte vakított. Kalózakcióknál az ilyenért már hajóból történő kivetés jár.
-- Nem mi vótunk -- felelte a kopasz.
-- Nem ugat, kopottlábú. Magyaráz. Ki volt?!
-- Nem kopott a lábam, csak rövid.
Az őrláng már fél méterrel az arca elé került. Konrád vicsorogva kérdezte:
-- Tán él ez a halott macska? -- fordította a lángszórót a kopasz felé, bal kezében az állattal. Úgy tartotta, mint egy nyulat.
A kopasz társa már szólni akart, csak nem mert.
-- Mik az élet jelei Murnyón? -- Konrád arckifejezése kiismerhetetlen lett.
-- Ott se vótam...
Konrád közelebb lépett a kopaszhoz.
-- Hol, te piszok?
-- A dokinál -- mutatott a társára.
-- Ő volt? -- ezzel a lángszóró célpontot váltott, az őrláng melege aggasztóbb lett.
-- Még részeg is vót, de nála vót az a rühes...
-- Bekussol!
-- ...nála vót az a cica. -- folytatta szerényebb hangnemben -- Ennél itt -- és úgy térden rúgta a társát, hogy az összeesett.
Konrád elbizonytalanodott.
-- Őt most ropogósra sütöm. Te pedig megeszed egészben. Sportból, ha már ilyen jókat rúgsz -- hozta meg zord ítéletét Konrád.
-- És ha megmagyarázza...? -- tett egy tétova lépést a kopasz, tekintetét a lángszórón tartva.
-- Megmondom, mi lesz. Most kínzás fog következni -- folytatta Konrád.
-- De hát... -- makogta remegve a doki.
-- Mit recseg?
-- Murnyó intramusculáris altatást kapott -- hebegte.
-- Mikuláris?
-- Izomba ment az injekció a műtét előtt, attól egy napig mélyalvásban van, maga barom! -- egészítette ki a kopasz.
-- Kuss, kopottlábú...
Ekkor a doki megpróbált felegyenesedni, de amikor hátralépett, elvesztette az egyensúlyát és elesett, iszonyatosan beverve a fejét. Lehet, hogy a nyakát törte? A kopasz föléhajolt, a nyaki ütőerét vizsgálta, Konrád meg a macskáját.
Mintha Murnyónak résnyire kinyílt volna a szeme! Konrád visszatette őt a mózeskosárba, ahol megmozdult a hátsó lába. Majd a farka vége...
Ilyet halott állat ritkán tesz -- gondolta megkönnyebbülve, majd észrevette a brazil parti őrség őrnaszádját, ami épp beérte őket.
A gépfegyveres határőr átlépett a tutajra. Odafenn a magasban egy albatrosz köröz, döghúst remélve. Konrád hátán lángszóró. Előtte egy vakítóan kopasz fejű törpe, rettegő szemekkel. A romok közt pedig egy vélhetően nyakát tört ember.
Konrád a dokira mutatva legyintett:
-- Nem én öltem meg!
2023. szeptember 12.