Múltvakargatás

A szerkesztett szöveg mentése sikerült.
Írta: Bihari Zsolt
Találatok: 250

MÚLTVAKARGATÁS

Konrád vakarózni kezdett. Háta közepén érzett valamit, pont ott, ahova ellenségei egy púpot kívántak neki.
  Az asztalon felejtett szerszámos ládából kivett egy fűrészlapot, és azzal vakarózott. Először hosszában húzta-tolta a lapot, majd egy ponton legyezőszerűen söpörte vele a bőrét, mintha a fűrész fogaival fésülné hátán a szőrt.
  Szúnyog csíphette meg. Legszívesebben véresre kaparta volna a helyét.
  Murnyó, Konrád génmanipulált kísérletekből származó macskája a könyvespolcon vakarózott. Együtt kínlódtak.
  – Neked is kell? – kérdezte Konrád a négylábút, majd elindult felé, maga elé tartva a fűrészlapot. A macska érezte a számára betegesen idióta szándékot, átugrott a szekrény tetejére, ahol gazdája már nem érhette el. Ügyelt arra, hogy takarásban legyen, ugyanakkor szemmel is tarthassa Konrádot.
  Minden csak felfogás kérdése. Mi van, ha azt gondoljuk, hogy nem a bőrünk viszket, hanem a múltunk társadalmi elférgesedése pszichoszomatikusan kicsapódik a bőrünkre egy égető érzésként?
  Viszket a múltunk, rohad a jelenünk? Vakarózzunk fűrészlappal! Logikus… – gondolta Konrád. – A hátunk mögöttünk van, akár a rovott múltunk. Úgy vakargatjuk, mint ahogy a tehenek kérődznek: felböfögjük bőrünk viszketését, és addig rágjuk, míg el nem fáradunk. Akár egy disznó.
  A disznók is kedves állatok, a kutyák is – gondolta Konrád. – Mindkettő vakarózik, de a disznók nagyüzemben riszálnak. Bármit megtalálnak, ami helyettesít a hátukra egy fűrészlapot. Megoldják a dolgukat.


  – Alvás – morogta Konrád. – Most – fintorgott a macskára. – Leragad a szemem. Egyre csak.
  A nappaliból behallatszott a díszpintyek késő esti csivitelése a repetáért.
  Meg kéne etetni őket, de az alváshoz készülődve már érdektelen, hogy alig húsz lépés oda-vissza a magtároló doboz.
  Konrád gondolatai átcsaptak alvajáró üzemmódba.
  Robbanás hallatszott. A kikötőben egy halászhajón gázpalack okozott detonációt, amikor a rakodógép elejtett egy konténernyi fagyasztott halat… Konrád fejében késő este mindig bevillant a múltból valami.
  Nem ő volt az oka a robbanásnak, ő csak elejtette az árut. Miért állt alatta a hajó? Miért volt ott? A robbanás fényei elmosódtak előtte, a jelenből ott maradt számára a terrárium világítása. Üresen. Nem volt benne semmi élőlény az elszáradt növényeken kívül. Csak arra volt jó, hogy Konrád észvesztve a múltjába zuhanjon, amikor ránéz.
  Lakásában már az egerekkel sem törődött, amiket korábban a kígyó miatt tenyésztett. De a macskája lopta ki a kígyót a terráriumból. Murnyó képes volt szegény hüllővel addig játszadozni, míg a virágos állvány fel nem borult kígyóstul, megölve az állatot.
  Hadd rágjanak szét mindent az egerek…
  A beletörődés a menthetetlenbe halálra ítélte a kedvenc rekamiét, a ruhás gardróbot, amiben egerek cincogtak.
  Konrád fejében apró darabokká hullottak a múlt eseményei, a tegnap még ép gondolatok éles üvegdarabokká törtek. Mindenről a macskája tehet, aki csak egy árnyék volt a torzított történet mögött.
  Konrád elfogadta ugyan a felkérést arra, hogy áldozzon fel egy uszálynyi halat, arra viszont nem számított, hogy az ejtés korábban történik meg.
  – Holnap venni kell halat. Azt fogunk enni – jegyezte meg Konrád a szekrényen őt figyelő macskájának, aki csak a fűrészlapot fogó kezet leste.
  Az emlékei azonban tovább vakaróztatták a múltból.
  Beugrott neki az a kép, amikor macskája a rakodó daru kezelőpultjára felugrott, amikor kergetett egy legyet. Akkor csapott rá véletlenül a már kibiztosított ejtőgombra…
  Konrád elindult az ágya felé, a fűrészlappal már csak simogatta a hátát. Kezd múlni a viszkető érzés?
  Nem.
  Még nem.
  Holnap halat kell venni. És megenni egészben.
  De miért fordult az a hajó a daru hatáskörzetébe?
  Murnyó robbantott, nem én…
  Vakaróznak az emlékek. Vakarózzon inkább a macska, neki nem kell fűrészlap. Van karma.
  Inni kéne egy korty vizet, attól kitisztul a fej.
  Vagy nem. Vagy mégis?
  Aludni kéne…
  Egyeseknek olyan ronda a múltjuk, hogy a jelenben lepra nélkül vakarják el végtagjaikat. Kopottlábúak…
  Hol a párna…?
  …a végén egyetlen szörnyű fejjel rendelkező testtel kúsznak a földön, akár Kafka művében az a hajnali szörnyű féreg…

  Konrád elaludt.

 

Ihlető vers:
   Hodossy Gyula
   Etetnék (részlet)


Eszeveszetten viszket a múltam,
a legszívesebben véresre kaparnám a lelkem,
nem fáj, mintha nem is lenne,
erőm sincs, pedig megetetném a madarakat,
pedig csak húsz lépés a napraforgóig, pedig csak,
az egerekkel sem törődőm, hadd rágjanak, mindent,
akár a kedvenc rekamiémat, akármit, apró darabokká,
hogy aztán apró darabokká hulljanak,
a tegnap még ép gondolatok,
az álmok meg éles üvegdarabokká törjenek,
gyűljön a sok szemét, csak azértis, mindig,
vakaróddzon minden emlék, ha úgysem bírnak magukkal,
vakaródzanak kint a fák meg a macskák...