Amint a telefon éles csörgése felriasztott álmomból, tudtam, hogy valami nincs rendben. Péter volt az, a legjobb barátom. Hangja szokatlanul megtört volt, szakított a barátnőjével, és kérte, hogy feljöhessen.
Megkönnyebbülés fut át rajtam, majd a már jól ismert bűntudat. „Mégis mit gondolok? A barátom szakított, és én ennek örülök?” Nem tehetek róla. Ismét eltöltött a remény, hogy talán most lesz esélyem. Nem először… Tudja, hogy meleg vagyok, de azt nem, hogy szeretem… reménytelenül… évek óta. Akárhányszor összejön egy lánnyal, a szívem széthasad, de amikor szakít, a fellegekbe járok, annyira boldog vagyok. "Szánalmas vagyok, mi? Tudom, hogy az."
Fél óra sem kellett, hogy ideérjen. Láttam rajta, hogy maga alatt van, de nem akartam erőltetni. Majd mesél, ha úgy érzi. Legszívesebben átöleltem volna, és ringatnám, amíg el nem alszik, amíg minden fájdalmát el nem engedi. Nekem jobban fájt őt így látni, mint ahogy érezhette magát. De nem tehettem. Én csak a barátja lehetek, más nem. Évek alatt megtanultam megelégedni ennyivel. Mindig is fájt, hogy nem lehetek őszinte vele, hogy nem mondhatom el az igazat. Amikor a kapcsolataimról kérdezett, kitérő választ adtam. Nem mondhattam el, hogy számomra csak a testi vágy kielégítése az, ha valakivel elmegyek. A szemében én egy playboy vagyok, aki élvezi az életet. Meghagytam ebben a hitben.
Tavasz
Zöldellő lombok,
Napsugár simogatás,
Virágok nyílnak.
Madár dala száll,
Fák alatt zöldellő fű,
Tavasz illat száll.
Mi van ma?
Ez is egy nap...
Konrád bambán nézte az íróasztal borzalmas állapotát. Az iratkötegek közé beállított balta átszakította ugyan a felső fiók peremét, de legalább stabilan állt, mint valami dísztárgy. A festékesvödröt azonban nem értette. Abba még a bejárati ajtónál rúgott bele – arról viszont nem tehet, hogy tartalma beterített mindent. Ő mindenhova jótékonyan lép be, sosem erőszakos senkivel. A világ van kifordulva: még a legjelentéktelenebb eseményre is összeomlással reagál. Jön a világvége?
A résnyire nyitva hagyott ablakon át a közelgő vihar első fényvillanása söpört be, élénken szétrobbanva egy hófehér kávés csészén. A hatás akár egy gömbvillámé: Konrád eltorzult arcán a grimasz démonivá változott a félhomályban. Nem hitt a szemének, ahogy az asztalt félig eltakaró szúnyoghálót elhúzta. A csészében maradt kávé úgy lötyögött, mintha a vihar hatással lenne rá. De nem...
Egy torz rúd mozgott benne, egy kanál...
Kísértet!
Nem kanál volt. Murnyó, a világ legfeketébb macskája kotorászott a kávéban, egy legyet akart belőle kiszedni, de nem tudta.