Kezdőlap

Tóth Tímea

Szerelmem, Vagy?

Dráma egy felvonásban

Szereplők és kapcsolataik

1. Kriszti (főszereplő):
   • Harmincas évei elején járó nő, aki menekülni próbál a múltja elől. A férje Budapesten él és a mindennapi bántalmazás nyomot hagy a nő életében, szegénységben élnek. A trauma hatása alatt áll: paranoid tünetei megnehezítik számára a valóság és a képzelet elválasztását. Érzékeny és sebezhető.
2. Konrád (bántalmazó ex):
   • Negatív szereplő, akinek kisebbségi érzései miatt bántalmazóvá vált, mert az egyik ujja csonkított. Ö a múlt árnyéka, amely még mindig kísérti Krisztit. Bár fizikailag nincs jelen az első felvonásban, a múltbéli tettei erősen meghatározzák a hangulatot.
3. Anna (Kriszti nővére):
   • A stabilitás megtestesítője, aki próbálja támogatni Krisztit. Éles eszű, de kissé túlvédelmező. Ő az, aki próbálja Krisztit visszarángatni a valóságba.
4. Feri (Anna legjobb barátja):
   • Egy kiegyensúlyozottabb karakter, aki inkább hallgat és megfigyel. Feri segítőkész és kedves. Egy baleset miatt biceg. Később Kriszti párja lesz.

5. Hangok Kriszti fejében (Néha Konrád, néha Feri és néha a saját hangja)

Színpadkép: Anna lakásának nappalija. Kriszti a széken ül mint a gondolkodó ember, mereven bámul ki a fejéből, kezében forró tea. Anna a nappali kanapéján van.Az asztalon egy kikapcsolt laptop és pár újság.

Idő: Napjainkban egy Augusztusi délutánon.

1. Jelenet

Kriszti: „Nem tudom, miért van ez, Anna. Az egész lakás olyan… olyan idegen még mindig. Olyan mint az antiotthon. Ha érted mire gondolok. anti-otthon. Egyszerűen nem érzem otthon magam nálad, itt, itthon. Itthon vagy Otthon? Olyan, tudod milyen minden olyan anti.

Anna: Ne beszélj csacsiságokat.

Kriszti: Miért?Az itthon az nem otthon és az otthon az nem itthon. Minden az ami.

Anna: Tudom, ezt már mondtad.

Kriszti: Megint láttam őt. Hallottam. Éreztem. Már azt sem tudom ki vagyok. Lehet nem is vagyok önmagam.

Anna: Kit? Kit láttál, Kriszti? Mi az hogy nem vagy önmagad?

Kriszti:(hátrébb lép az ablaktól, hátát a falnak veti) Látni vélem az igazságot és hallani az igaz szót. „Hiába hát a bánat.”

Anna: Ez filozofikus.

Kriszti: Mindegy is. Tényleg mindegy.

Anna: Mondtam már hogy szeretlek? Azért aki vagy!

Kriszti: De a hangok. Azt kiáltják, hogy KONRÁD! Konrádot láttam. Ott volt ma is. Kint az utcán. Nézett. Miért? Mert a felesége vagyok. Nem érti, hogy nem vagyok a tulajdona. Tudom, hogy most is itt van és figyel. Mindig, most is engem néz. Csak néz és néz és néz.

Anna: Senki más nincs itt Kriszti, Te képzeled be magadnak. Nézd, én értem, hogy nehéz, de itt Konrád nem érhet el. Messze van. Fent van Budapesten.

Kriszti: De...

Anna: Semmi de. már két hete itt vagy Szegeden. Most mindent újrakezdhetsz. Vagy innen építkezel ahol most vagy.

Kriszti: Igen, de a dolgok nem olyanok, mint... Néha úgy érzem, hogy mindenki engem figyel. Azt hiszem, tudják, mi történt velem. Azt gondolják, hogy… Nézd, ha elmondanám, mit láttam… Mit éreztem… Akkor Te sem hinnél nekem. Mert a hit hit. Oszt jó van. Ezt csak páran értik. A beavatottak.”

Anna: „Ez nem igaz. Tudom, hogy megérted, értelmes fiatal nő vagy. Nincsenek beavatottak és nincsenek hangok sem. De itt, itthon biztonságban vagy, Kriszti.

Kriszti: (idegesen kezdi el babrálni a kezét)
„De… de ha te nem láttad azt, nem érted. azt gondoltam, megőrültem. Megőrültem, mert Konrád követett. Nem mondott semmit, csak követett. Milyen groteszk?

Anna: „Kriszti, nem vagy őrült. Nem vagy egyedül. Én itt vagyok.

Kriszti: „Nem tudom, Anna. Néha azt érzem, hogy mindenki rajtam nevet. Hogy, hogy mindenki látja, hogy mi történt. Még te is, igaz? Néha azt gondolom, hogy a te is ugyan azt hallod. amit én, és valami más, valami rossz… amit nem mondasz ki.”

Anna: „Nem hallok semmi mást, csak Téged. Ezt csak te képzeled a hangokat. Szerintem más vagy, mint a többi. Nem számít, mit éreztél, láttál, mit hallottál. A lényeg az, hogy most itt vagy Szegeden az én lakásomban, és itt biztonságban vagy.”

Kriszti: Nem érted! Soha nem lesz elég messze Konrádtól! Hallom a hangját, Anna. A fejemben van. Parancsol nekem, szid, követel. Azt mondja hogy szeret, de csak bántott. A pénz, minden a pénzről szól. Nyomor, bántalmazás: KONRÁD. Én nem vagyok normális, Anna. Mindig visszamentem hozzá. Erről nem is akarok beszélni, nem tudok beszélni. Azt akarta hogy levegőt se vegyek nélküle. De most nem megyek vissza hozzá. Most már nem!” (Halkan zokogni kezd.)

Anna: Csak a félelmeid játszanak veled. Tudod, hogy nem igaz. Nem hallhatod őt, Kriszti. Ez nem valóság.

Kriszti: De nekem valóság! Hallom őt. Érzem a jelenlétét, mintha a levegő is nehezebb lenne tőle. Neh – ez – ebb len-ne t - ő-le.

Anna: Kriszti, nézz rám. Itt biztonságban vagy. Nem kell többé hallgatnod rá. Segíteni fogok.

Kriszti: Hogyan? Hogy segítesz, ha még te sem érted? Pénz nélkül. Csak a megalázás minden nap. Bántalmazás csak egy szó.

Anna: Tudom hogy vert téged.

Kriszti: De aki érti az mindent ért. Aki átélte az mindent tud. Aki hallott róla az a bűnös.

(Hirtelen halk kopogás hallatszik a szomszéd ajtójából. Kriszti összerezzen, és mereven az ajtót nézi.)

Kriszti: Ő az. Tudom, hogy Ő az.

Anna: Ez csak a szomszéd. Nyugodj meg! Senki nincs itt. Csak beképzeled magadnak.

Kriszti: Nem, nem! Nem képzelem. Mindent lát, mindent tud! „Azt mondta, hogy ha elhagyom. Megöl”

Anna: „Ne mondj ilyet, Kriszti? Senki sem akar ártani neked. Konrád már nem tehet semmit. Ő Pesten van, Te meg Itt Szegeden.”
Kriszti: „Azt mondta, hogy soha nem hagyhatom el őt. Ha elmegyek, mindent tönkretesz. Még most is hallom a hangját: Te az enyém én a tiéd”

Anna: „Kriszti hallgass rám. Ha most is hallod őt, az csak a félelem. Én itt vagyok, a valóságban!”

Kriszti: „Mindent Ő irányít. Te nem érted nem értheted. Nem tudod, mi volt. Akkor ott Pesten.

Anna: „Nem adhatsz neki még egy esélyt! Nem hagyhatod, hogy a múlt irányítson, hogy a hangok irányítsanak! Hogy Konrád irányítson! Ebből már elég.!”

Kriszti: „Nem irányítanak… Nem irányítanak!” „De… de ha egyszerűen érzem, hallom!

2. Jelenet

(Anna az asztalnál ül, előtte nyitott laptop és jegyzetfüzet. Kriszti kezében a bögre, és a távolba mered. A levegő feszült, a csendet csak a billentyűzet halk kopogása töri meg.)

Anna: Nézd, találtam pár lehetőséget. Egy közeli nyelviskolában keresnek angol tanárt. Részmunkaidő, nem is rossz fizetés.

Kriszti:(halkan) Nem vagyok elég jó. Tudod hogy nem vagyok elég jó. Nem vagyok képes szépen artikulálni. Ne is idegesíts ezzel. Jó? Mintha te is bántani akarnál… Nem csak Konrád… Még te is.

Anna: Á, dehogy, én nem! Tudom, hogy jó vagy. A gyerekek imádni fogják, ahogy tanítasz. Majd megfogják szokni a beszédedet. Végül is pénz nélkül is vállalhatnál magántanítványokat, mert a lényeg hogy elfoglald magad, nem?

Kriszti: ( unottan ) De, igen.

Anna: Mit szólsz ehhez? Korrepetálás gyerekeknek. Néhány óra hetente. Ez pont illene hozzád.

Kriszti: 1.5.23.42.61... csak... 1.5.23.42.61... csak...

Anna: Mi? Segíteni próbálok, Kriszti. Te meg. Ez mi volt? Lottó számok?

Kriszti: Nem érted?! Semmit sem értesz. Semmi nem lesz… Nem számít 1.5.23.42.61 én… én tönkretettem… mindent…

Anna: Senki sem tökéletes, de Te az lehetnél. – Mondta egy híres ember.

Kriszti: Tökéletes? A hangok is ezt mondják: lehetnék?

Anna: Nézd! Amit az előbb mondtál lottó számokat elismételnéd? 1. 5. 23? Hogy van tovább? Megjátszom őket. Hátha nyerünk pár millát. De jó volna...

Hangok (Kriszti fejében): „Mit remélsz? Nincs kiút.Úgysem tudod megcsinálni. Nem lennél jó tanár. Soha nem voltál elég jó, és soha sem leszel jobb.”

(Kriszti elengedi a bögrét, ami hangos csörömpöléssel törik össze a padlón. Anna ijedten felpattan.)

Anna: Kriszti! Jól vagy?

Kriszti: A hangok! A hangok! A fejemben. Őrület. Hallgassatok… csak egy percre… hallgassatok már el!

Anna: Itt vagyok Kriszti, minden rendbe jön.

3. Jelenet

Kriszti az asztalnál ül, előtte egy félig megivott kávé. A kanalat lassan forgatja a kezében. Az ajtón halk kopogás, majd csengetés hallatszik. Anna lép a bejárati ajtóhoz, kinyitja.

Anna
Feri! Szia! Tényleg Te vagy az? Ezer éve...

Feri Szia, Anna. Remélem, hogy jó helyre csengettem. Nem zavarok?

Anna
Te soha! Gyere csak be. El kell ugranom a boltba. Semmivel nem tudlak megkínálni. Szégyenlem magam milyen háziasszony az ilyen?

Feri: Semmi gond, miattam ne. Látom vendéged van.

Anna: Ő a húgom. De rohanok mert bezár a bolt.

(Feri és Kriszti kettesben.)

Feri: Szia. Szabad itt a hely? Itt az asztalnál?

Kriszti: Persze. Hej! Hej-ho-hej-ho...

Feri: Minden rendben?

Kriszti: Igen, minden rendben... Köszönöm. Kedves. Kérdésed. Kedves Idegen.

Feri: Ha poénkodni van kedved, akkor nincs nagy baj.

Kriszti: Másképp nem tudnám elviselni magamat.

Feri: Ez érdekes. Mi nyomhatja a lelkedet?

Kriszti: Az élet. Az élet iskolájába jártam. Kitűnővel végeztem. Mégis itt rekedtem.

Feri: Oh, milyen filozofikus. Gratula a diplomához. Különben a kedves idegent Ferinek hívják és a doktoranduszt, ha szabad kérdeznem?

Kriszti: Nos hát az úgy volt, hogy a lánynak is tetszett a fiú, csakhogy a nő férjnél volt, így a nevét sem tette volna publikussá, hacsaknem válófélben nem lett volna. Tehát a hölgy becses neve: Kriszti.

Feri: Köszönöm a férjednek, hogy mar nem szeret. Így én udvarolhatok neked. Nekem is megvan a magam keresztje. Tudod, ma van két éve, hogy balesetet szenvedtem.

Kriszti: Sajnálom. Ezért bicegsz?

Feri: Igen. Azóta sok mindenen gondolkodtam. Például azon, hogy a fizikai fájdalomnál van-e rosszabb.

Kriszti: Mi az, ami rosszabb? Ami fáj az fáj. Nem? Vagy de? Vagy mi?

Feri: Az, amit magadról gondolsz. Hogy nem vagy elég jó, hogy semmi értelme... Hogy nem érsz semmit.

Kriszti: És most? Értékelsz valamit? Vagy valakit?

Feri: Igen. Apróságokat. Egy jó beszélgetést... egy mosolyt... egy csésze kávét... Téged... Jah férjnél vagy…

Kriszti: Tudod, néha olyan, mintha megállna körülöttem minden.

Kriszti: Ez is egy ilyen pillanat. Mintha egy üres szobában lennék, ahol senki sem találhat rám. Ez egy olyan jó érzés. Ilyenkor normálisnak érzem magam.

Feri: Normálisnak?

Kriszti: Amikor azt érzed, hogy csak te vagy ott. És minden… túl sok. Vagy épp túl kevés.

Feri: Mintha kizárnál mindent.

Kriszti: Pontosan. Olyan megnyugtató. De egyszerre borzasztó is. Nem?

Feri: Talán azért, mert tudod, hogy egyszer véget ér.

Kriszti: Igen. Mert mindig vissza kell térni. És amikor visszatérsz, minden ott vár, amit el akartál felejteni.

Feri: De ez is azt jelenti, hogy visszatérhetsz azokhoz, akik fontosak.

Kriszti: De mi van, ha ők nem várnak már rád?

Feri: Aki igazán fontos, az várni fog. Mindig.

Kriszti: Mindig? Mindig? Mindenhol? Minden térben és időben?

Feri: Tudod, a balesetem után hónapokig nem tudtam a tükörbe nézni.

Kriszti: Azért nem vagy annyira csúnya.

Feri: Köszi. De visszatérve a balesetre. Nem az számított, hogy fizikailag rendbe jövök-e.

Kriszti: Hanem lelkileg? Hogy hogy éled meg? Bal – e – se - t.

Feri: Az, amit közben magamról gondoltam. Hogy elég vagyok-e. Hogy van-e értelme annak, hogy felkelek reggel.

Kriszti: És megtaláltad a választ?

Feri: Még keresem. De legalább már tudom, hogy nem kell mindent azonnal megfejteni.

Kriszti: Talán egyikünk sem tudja, hogy elég-e, amit teszünk. De talán nem is ez számít igazán.

Feri: Akkor mi számít?

Kriszti: Hogy van valaki, aki meghallgat minket, és elhiszi, hogy elég.

Kriszti: Én is így érzek. Mintha, mintha minden, amit csinálok, értelmetlen lenne. Hogy senkinek sem számítanék igazán.

Feri: De számítasz. Talán nem úgy, ahogy te gondolod.

Kriszti: És mi segített neked?

Feri: Elfogadtam, nem kell mindenre választ találnom.

Kriszti: Tudod, régen én is úgy éreztem, hogy ha nem tudok mindent irányítani, akkor elveszítem az irányítást az életem fölött.

Feri figyelmesen hallgat, mintha minden szót meg akarna érteni.

Kriszti: És a legrosszabb az volt, hogy nem tudtam, hogyan lépjek tovább. Hogyan menjek előre úgy, hogy ne érezzem magam elveszettnek. El-ve-sze-tt-ne-k.

Feri: Ez ismerős. Az ember próbálja összeszedni magát, de az érzés, hogy nincs biztos válasz. Az nehéz.

Kriszti: Igen. De aztán rájöttem, hogy az élet nem egy matematikai egyenlet, amire mindig van tökéletes megoldás. Néha nem kell tudnom, hogy mi, miért történik. Csak engednem kell, hogy történjen, hogy megélem azt, ami jön.

Feri: Szóval hagyod, hogy az élet a maga útján haladjon?

Kriszti: Igen. És nem kell valamilyen ideálnak kell megfelelnem.

Feri: De ha nem vagy tökéletes?

Kriszti: Lehet hogy akkor nem leszek szerethető, nem leszek elég jó. De most már tudom. Hogy a tökéletlenség is része annak, aki vagyok.

Feri: És elfogadtad ezt?

Kriszti: Igen. A hibák, a gyengeségek… mind-mind hozzám tartoznak. És ettől lesz valóságos, emberi az egész.

Feri: Azt hiszem, mindannyian próbálunk olyanok lenni, amilyenek nem vagyunk, és ez a egyetlen dolog, amit el kell engednünk.

Kriszti: Ha nincs, aki meghallgasson, akkor az ember a saját gondolataiba ragad.

Kriszti: Mintha minden gondolat, minden érzés csak egyedül maradna a fejemben, és nem lenne senki, aki átérzi. De ha valaki ott van, és csak figyel, aki nem mond semmit. Csak meghallgat, az már elég.

Feri:
Mert akkor úgy érezzük, hogy nem vagyunk egyedül.

Kriszti: Én nem szeretek beszélni, beszélgetni. Az emberek vagy nem értenek, vagy, vagy csak sajnálnak.

Feri: Én nem sajnállak.

Feri: Most találkoztunk először. Látom rajtad, hogy erősebb vagy, mint gondolnád. Csak talán elfelejtetted.

Kriszti: Nem érzem magam erősnek.

Feri: Akkor hadd emlékeztesselek, itt és most: ÉRTÉKES VAGY

Kriszti: Köszönöm.

Feri: Bármikor szívesen. Szeretnék segíteni neked. Nem azért, mert muszáj, hanem mert fontos leszel nekem. Valamikor a jövőben. Azt azért még hozzátenném...

( Anna visszatér kezében egy jó fajta bor. )

Anna: Ismerkedünk? Ismerkedünk? Egy szegény szobafestő és egy férjezett asszony. Nem jó párosítás. Gyerekek, ez így nem helyes.

Kriszti: Helyes? Helyes? Mi az ami helyes?

Feri: Nem csak a falak festéséhez. Sok mindenhez kell türelem…

Kriszti: Tü-re-lem.

Anna: Remélem, nem hagytatok ki semmi érdekeset, míg én nem voltam itt!

4. Jelenet

( Kriszti a szobájában van késő este, a kanapén fekszik a kezei szorosan összefonódnak. A hangokat hallja.)

Képzeletbeli hang (Konrád):
„Miért menekülsz még mindig? Miért nem érted, hogy nélkülem semmit sem érsz? Nélkülem nincs hová menned. Nincs pénzed. Nincs semmid. Nincs otthonod. Nincs senkid, csak Én. Csak én vagyok képes téged elviselni. Te kis… Innen nincs menekvés.”

(A hang, csak az elméje szüleménye.)

Kriszti: „Nem… nem megyek vissza…most nem. Hagyj békén.”

Képzeletbeli hang (Konrád):
„Úgyis vissza fogsz jönni hozzám, ahogy mindig is tetted. Nélkülem nem tudsz élni. Tudod, hogy szeretlek. Miért nem bízol bennem?”

Kriszti: „Konrád… Ne mondd azt, hogy szeretsz! Mert Te nem szeretsz. Nem szeretsz te senkit. Téged sem szeret senki. Te egy parazita vagy . Aki nem képes szimbiózisban élni önmagával. Téged nem érdekel semmi… csak, hogy irányíts… Hogy irányíts mindent és mindenkit.”

Képzeletbeli hang (Konrád): „Te vagy az én egyetlenem. Te az enyém, Én a tiéd. – Emlékszel? - Te vagy az egyetlen. Ki más szeretne téged, ha nem én? Mindenki más csak megvet. Vissza fogsz térni, ahogy mindig is tetted.”

Kriszti „Nem, hagyj békén! Nem akarom hallani. Segítség! Segítség… nem bírom! Nem bírom tovább!”

5. Jelenet

( Kriszti a kanapén ül, összekulcsolt kézzel, láthatóan ideges. Feri kezében egy virágcsokorral.)

Feri: Hoztam neked valamit.

Kriszti: Egy szál rózsa? Nem kellett volna.

Feri: Tudom. De ez nem kötelező. Csak szerettem volna megmutatni, hogy gondoltam rád.

Kriszti: Túl sokat gondolsz rám, Feri.

Feri: És te túl keveset magadra.

Kriszti: Feri, én... Én sokat gondolkodtam. Mindarról, amit mondtál... és arról, amit érzek.

Feri: Itt vagyok, Kriszti. Bármit mondasz, megértem.

Kriszti: Azt hiszem, hogy szeretlek. Mindig is szerettelek, talán már az első pillanattól kezdve. De nem tudok úgy élni, hogy közben rettegek. Félek, hogy újra csalódni fogok. Hogy nem leszek elég jó neked... vagy bárkinek. Hogy értéktelen vagyok.

Feri: Kriszti, nézz rám. Nem kell tökéletesnek lenned. Nem kell mást mutatnod, mint aki vagy. Én téged akarlak. Azt a Krisztit, aki most itt ül mellettem. Azt, aki nevet, amikor boldog, és azt is, aki sír, amikor fáj. És ígérem, nem engedem, hogy újra fájjon.

Kriszti: De mi van, ha mégis? Ha nem tudok elég bátor lenni?

Feri: Akkor én leszek bátor helyetted. Mindig itt leszek, Kriszti. Ha elbotlasz, felállítalak. Ha sírsz, letörlöm a könnyeidet. Csak hagyd, hogy szeresselek.

Kriszti: Köszönöm, Feri. Köszönöm, hogy nem adtad fel.

Feri: Mindig itt leszek neked. Megcsókolhatlak?

Kriszti: Igen! Nem! Talán!… Igen, azt hiszem. Döntsd el te. Nekem nincs erőm se kedvem döntéseket hozni.

Megtörténik a csók.

Kriszti: (suttogva) Ezt nem kellett volna. Én nem érdemlem meg a szerelmet. Én csak egy véres rongy vagyok, amit ide oda cincálnak a hangok az emberek és a férjem. Ez a csók...Ez nem kellett volna. Nem tudom, mi lesz most. Mi lesz ezután. Mikor és hol? Vagy csak egy buta játék? Nem érek én semmit. Csak…

( Feri Kriszti szájára teszi az egyik ujját. )

Feri: Ne aggódj. Majd együtt kitaláljuk.

6. Jelenet

( Az asztalon gyertya, de nem ég. Anna egy széken ül, újságot olvas. Kriszti az ablaknál áll, kint sötétedik. Halk zongoraszerenád hallatszik kintről. )

Anna: (viccesen) Gyertyát nem gyújtasz? Legalább illene megköszönni a szerenádot.

Kriszti: Gyertyát? Hogy még jobban beleélje magát? Nem akarok a felesége lenni, Anna! Nem akarom, hogy azt higgye, még van remény.

Anna: Csak vicceltem!

Konrád: Kriszti, most felmegyek. Beszédem van veled.

Anna: Beengedjem? Zárd le ezt a kapcsolatot. Hallgasd meg mit akar és engedd el.

Kriszti: Azt akarom, hogy elmenjen, hogy hagyjon békén. Bé-ké-n.

(Kopognak Az ajtóban Konrád áll. Elegánsan öltözött, arca magabiztos, de a szemében izgatottság és egy kis idegesség csillog. Egy aktatáska van nála.)

Kriszti: Konrád? Mit keresel itt?

Konrád: Kriszti, hallgass meg! Nem azért jöttem hogy veszekedjünk. Van egy fantasztikus hírem. Nem jöttem üres kézzel.

Kriszti: Mit akarsz már megint? Tudod hogy nincs bocsánat! Válni akarok! Már mást szeretek. Hagyj békén. Nem megyek vissza hozzád.

Konrád: Többet nem hazudok. Tudod, miért vagyok itt? Megnyertem az ötös lottót!

Kriszti: Micsoda?

Konrád: Igen, több milliárd forintot! Az egész életem megváltozott egyetlen csapásra. Mindent megváltoztathatok… érted? Érted!

Kriszti: Értem? Konrád, ez most komoly? A sok pénz mindent helyrehoz szerinted?

Konrád: Nem csak a pénzről van szó! Kriszti, értsd meg, én is megváltoztam. Megértem, hogy hibáztam, hogy elveszítettelek. De most új esélyt kaptam az élettől, és ezt veled akarom megosztani.

Kriszti: Konrád, ez nem ilyen egyszerű. A pénz nem fogja eltüntetni, ami történt. Azok az évek… a hazugságok…a bántalmazás.

Konrád: Tudom. Tudom, hogy nem érdemlek még egy esélyt. De kérlek, adj egy utolsót! Mindent helyre akarok hozni. Új életet akarok kezdeni veled.

Kriszti: És mi van, ha túl késő?

Konrád: Nem lehet túl késő, Kriszti. Tudom, hogy még van köztünk valami. Ha nem lenne, most nem állnék itt, és te sem hallgatnál meg.

Kriszti: Ez nem csak rajtam múlik, Konrád. Nekem is új életet kellett kezdenem. És abban az életben te már nem vagy benne. El akarok válni!

Konrád:Ne, csak ezt ne mond. Csak egy utolsó esélyt adj! Nem a pénz miatt. Hanem azért, aki vagyok… és aki lenni akarok melletted.

Kriszti: Nem tudom, Konrád. Egyszerűen… nem tudom.

Konrád: De azt sem mondtad, hogy nem.

Kriszti: Ha azt mondom válni akarok, akkor azt komolyan mondom. Mondom? Mondom! Hidd el.

Anna: Konrád, hagyd békén őt! Nem akarja, hogy itt legyél. A pénz… Nem változtat meg semmit.

Konrád: De igen, változtat! Kriszti, gondolj bele, mit jelent ez! Új életet kezdhetünk, elutazhatunk, ahol senki sem ismer minket. Csak Te meg Én. Te az enyém Én a tiéd.

Kriszti: Ez nem az az élet, amit akarok.

Anna: Ha nem szereted, mondd meg neki. Most.

Kriszti: Konrád, menj el. Nem számít a pénzed. Nem szeretlek. El akarok válni.

Konrád: Nem mondod komolyan. Mindent érted tettem, Kriszti.

Kriszti: Én nem kértem semmit.

Konrád: Ha ez az, amit akarsz… Majd megérted. A pénz hatalom.

Kriszti: Teljes szívemből kívánom hogy te is találd meg a boldogságot. Csak engem hagyj már békén. Hagyj békén! Érted? Biztosan érted? Ha-gy-j- bé-ké-n.

Konrád: Majd meglátjuk. Ha van valami, még pár napig a városban maradok.

7 Jelenet

Konrád egy elegáns öltönyt visel, láthatóan magabiztos. Feri egy egyszerűbb öltözékben, kissé feszülten ül vele szemben a konyhaasztalnál.

Konrád: Mondjuk ki, Feri. Azért akartál velem kettesben lenni, mert mert félsz tőlem, félsz a hatalmamtól.

Feri: Tévedsz. Azért vagyok itt, mert tudom, mit akarsz. Kriszti nyugalmat érdemel, nem azt a cirkuszt, amit te művelsz.

Konrád: Nyugalmat? Ahhoz nem te kellesz, hanem egy férfi, aki gondoskodni tud róla. Például én.

Feri: Az, hogy megnyerted a lottót, még nem tesz téged jobb emberré.

Konrád: Pénzt nyertem? Feri, ez nem csak pénz. Ez hatalom. Bármit megtehetek. Bárkit megvehetek. És ha Kriszti kell, ő is az enyém lesz.

Feri: Nem birtokolhatsz embereket, Konrád! Kriszti nem valami tárgy, amit megvehetsz.

Konrád: Nem? Nézz körül. Ez a világ csak erről szól. Akinek pénze van, annak mindene megvan. Neked mi van, Feri? Egy álmod, hogy megmented Krisztit?

Feri: Nem rólam van szó. Hanem rólad. Te tönkre fogod tenni őt.

Konrád: Vagy talán te fogsz megállítani? Mondd, Feri, mi lenne, ha egyszerűen eltűnnétek? Együtt? Mint egy igazi szerelmespár? Mint Romeó és Júlia? Egy koccanás az úton, egy véletlen... gondoltál már erre?

Feri: Ha ártani mersz neki, én esküszöm...

Konrád: Próbálkozz csak, Lovag úr. Közben én haladok a saját terveimmel. Kriszti már az enyém, akár tetszik, akár nem.

8. Jelenet

Kriszti egy könyvet lapozgat az asztalnál, jegyzeteket ír. A szoba csendes Kopogás töri meg a csendet. Kriszti feláll, odamegy az ajtóhoz. Feri áll ott, fáradt arccal, de határozott tekintettel.

Kriszti: Feri? Miért vagy itt ilyen későn?

Feri: Beszélnünk kell.

Feri: Tudod, hogy fontos vagy nekem. Azóta érzem ezt, amióta először találkoztunk. De van valami, amit el kell mondanom.

Kriszti: Konrád?

Feri: Igen. Nem tudom, hogy mondjam, de megfenyegetett.

Kriszti: Mivel?

Feri: Azt mondta, ha nem távolodom el tőled. Baleset fog érni mindkettőnket. Gondoskodik róla, hogy eltűnjünk a föld szinéről.

Kriszti: Ez már túl sok! Nem hagyom, hogy irányítson minket!

Feri: Nem akarom, hogy miattam még nagyobb bajba kerülj. Én, talán jobb lenne, ha. Hallgatnék rá.

Kriszti: Nem! Feri, nem hagyhatod, hogy megfélemlítsen! Nem ő dönti el, hogy kivel leszek . Ez az én döntésem.

Feri: És ha tényleg megteszi? Ha bajt hoz ránk?

Kriszti: Nem fog. Mert nem fogom hagyni. Egész életemben mások döntöttek helyettem. De most már tudom, mit akarok. Veled akarok lenni.

Feri: Kriszti.

Kriszti: Nem Konrádról szól ez, hanem rólunk. Nem adom fel.

Feri: Rendben. De ha valami történik. Azt soha nem bocsátom meg magamnak. Én megvédelek.

Kriszti: Együtt megoldjuk. Együtt mindenre képesek vagyunk.

9. Jelenet

(Kriszti az asztalnál ül, kezében egy füzet, amibe jegyzetel. Feri a konyhában van, kávét tölt.)

Feri: Na, mit ír a nagy író?

Kriszti: Nem nagy író, csak egy próbálkozó. A terapeuta javasolta, hogy írjam ki magamból a dolgokat. Segít, hogy tisztábban lássak.

Feri: És? Tisztábban látsz?

Kriszti: Néha igen, néha nem. Még mindig nehéz... de azt hiszem, haladok.

Feri: Nem kell mindent egyszerre megoldani. Az a lényeg, hogy már most annyira más vagy, mint amikor először találkoztunk.

Kriszti: Más? Hogyan? Másnapos?

Feri: Persze Te meg az alkohol… Komolyan mondom: Magabiztosabb vagy. Bátrabb. És szerintem boldogabb is.

Kriszti: Igen. Azt hiszem, boldog vagyok. Még ha néha nehéz is elhinni.

Feri: Tudod, miért? Mert te dolgoztál érte. Mert nem adtad fel. Én csak itt voltam, hogy támogassalak.

Kriszti: Azért ez nem kevés, Feri. Nem is tudom, hol lennék nélküled.

Feri: Sehol. Mert nem hagytam volna, hogy nélkülem legyél.

Kriszti: Nézd csak! Találtam egy álláshirdetést. Könyvtárosokat keresnek az egyetemen. Azt hiszem, megpróbálom.

Feri: Ez szuper! Nagyon illene hozzád. Mikor van a jelentkezési határidő?

Kriszti: Jövő hét péntek. Holnap elkezdem összeállítani az önéletrajzom.

Feri: Tudom, hogy képes vagy rá. Mit mondtam neked?

Kriszti: Mikor? Hol?

Feri: Az élet iskolájáról!

Egyszerre: ÉRTÉKES VAGY!

Kriszti: Nem tudom, hogy mondjam el... De most először érzem úgy, hogy tényleg van jövőm. Nem csak álmodok róla, hanem elhiszem, hogy megérdemlem.

Feri: És meg is érdemled. Tudod, mit? A jövőd velem kezdődik. Mi lenne, ha terveznénk egy közös utazást, csak mi ketten? Valahová messzire, ahol pihenhetünk és élvezhetjük az életet.

Kriszti: Ez jól hangzik. De csak akkor, ha hagysz néha eltévedni a térképpel a kezemben.

Feri: Deal.

10. Jelenet

(Feri fekszik az ágyon, Kriszti mellette ül, kezeit a férfi kezén pihenteti. Az ajtó halk nyikorgása hallatszik, majd belép Konrád. A férfi arcán hideg, de magabiztos kifejezés.)

Kriszti: Miért jöttél ide, Konrád? Semmi közöm hozzád. Egy kis tapintat ha lenne… De nem fontos. Feri még a transzplantációs várólistán van. Neked nincs itt semmi keresnivalód. Tudom hogy Te voltál. Mindkettőnket… ez a baleset. És most Feri... Mert Te… Te Önző… Te… Te… Nem is tudom mit mondjak. Milyen aljas vagy.

Konrád: Segíthetek rajta. Egy kis pénz… a megfelelő emberek… és minden másképp lesz. Feri új szívet kap.

Kriszti: Miért nem hagysz békén? Csak az a pénz. A pénz nem számít. A számológép se számít. Semmi se számít csak az hogy éljen!

Konrád: Ez nem ilyen egyszerű, Kriszti. Lehetetlen megfelelő donort találni ennyi idő alatt. De elintézem, hogy megkapja, ha…

Kriszti: Ha mi? Mármint, hogy mi újra? Ezt kéred cserébe?

Konrád: Vissza kell jönnöd hozzám, Kriszti. Még ha megkapja az új szívet, téged már nem kaphat vissza. Te pedig tudd, hogy én mindent megteszek, hogy mi ketten boldogok legyünk.

Kriszti: És ha azt mondom, hogy nem? Ha nem akarom, hogy segíts?

Konrád: Akkor itt maradunk. És Feri… Mindig azt mondom hogy Te az enyém én a tiéd. És ezt komolyan is gondolom. Én vagyok a szerelmed nem Ő.

Kriszti: És ezért mit vársz cserébe? Komolyan mondod, hogy maradjak a feleséged?

Konrád: Téged akarlak, mert szeretlek.

Kriszti: Te nem szeretsz engem. Csak birtokolni akarsz.

Konrád: Tévedsz. Szeretlek, csak másképp, mint Ő.

Kriszti: És ha megkapja az új szívet?

Konrád: Akkor döntened kell. Tudod, hogy nálam biztonságban leszel. Még akkor is, ha most gyűlölsz.

Kriszti: Ez nem a szeretetről vagy szerelemről szól, Konrád. Ez hatalom.

Konrád: A szeretet és a hatalom között nincs különbség, Kriszti. Az életben mindkettőt ki kell érdemelni. De ha nem ígéred meg nekem... Feri elveszíti a lehetőséget. És akkor már nem lesz semmi, amit tehetnél.

Kriszti: Rendben, legyen ahogy akarod.

Konrád: Most már csak el kell intézni. Lefizetem őket, hogy ne tegyenek fel kérdéseket. A legjobb orvosok állnak készen, hogy segítsenek, ha eljön az idő.

11. Jelenet

Kriszti: Tudod, Feri, mindig te voltál az erősebb kettőnk közül. A bátor. Most mégis itt vagy, és nem tudom. Annyira félek. Félek attól, hogy nem tudok nélküled létezni, lélegezni. Hogy minden, amit felépítettünk, összedől a pénz miatt, Konrád miatt.

Anna: (belép a szobába, csendben közelebb lép) Kriszti...

Kriszti: Anna. Nem hallottalak.

Anna: Tudom, most nehéz. Nem is tudom, mit mondhatnék...

Kriszti: Semmit. Mit is mondhatnál? Ez az egész az én hibám. Ha nem fordult volna vissza miattam...

Anna: Kriszti, ne hibáztasd magad. Feri azért volt ott, mert szeret téged. És ha tehetné, most is ugyanezt választaná. Téged mentene nem magát.

Kriszti: De Konrád intézte a donort? Most mi lesz? Mi értelme volt az egésznek?

Anna: Az, hogy megmutattátok egymásnak, Te és Feri, hogy milyen az igazi szerelem.

Kriszti: Talán igazad van. Most magunkra hagynál?

(pár perc múlva)

Kriszti: Szia, Kedves Idegen akit Ferinek hívnak. Itt a doktorandusz. Tudod az élet iskolája. A Emlékszel a közös zenénkre? Az első táncunkkor szólt, amikor még azt sem tudtam, hogy egyáltalán tudsz-e táncolni. Aztán kiderült, hogy nem is tudsz… csak próbáltál lenyűgözni.

Hangok – (Feri): És sikerült is.

Kriszti: Te mindig a lehetetlent is megtetted értem. És most itt vagy, harcolsz, mint mindig. Én pedig itt ülök, és nem tudok mást tenni, csak imádkozni.

Hangok – (Feri): Csak annyit tegyél értem amennyit magadért tennél.

Kriszti: Nem tudom, hallasz-e engem. De kérlek, ha hallasz, harcolj tovább. Tudnod kell, hogy nem miattam... Olyan sokszor próbáltam már... De csak az mindenem, amit érzek irántad. Szeretlek...

Hangok – (Feri):Én is szeretlek, jobban mint a saját életemet.

Kriszti: Mindig is szerettelek, még akkor is, amikor nem tudtam elhinni, hogy engem is lehet szeretni. Most te vagy az, aki küzd. Én látom. Látom a kezed apró mozdulataiban, a légzésed ütemében.

Hangok – (Feri): Nem adom fel. Érted harcolok.

Kriszti: És tudod mit? Nem számít, mit kell tennem. Lehet, hogy fájdalmas. De én. Én már nem leszek itt mikor felébredsz. Nem hagylak magadra, csak máshol leszek...

Hangok – (Feri):Nehogy azt mond hogy...

Kriszti: Csak fizikailag költözöm Konrádhoz. A szívem a lelkem a tiéd. Meghasadok, annyira fáj. A mi történetünk itt még nem ért véget. Álmainkban találkozhatunk.

Hangok – (Feri):Ne menj!

Kriszti: Most már semmitől sem félek. Emlékszel, mit mondtál nekem? Hogy mindig itt leszel, ha elbotlom. Most én leszek itt, ha te botlasz. Ha kell, ezerszer is felemellek.

Hangok – (Feri): Erős vagy. És én is mindig itt leszek, hogy emlékeztesselek rá: ÉRTÉKES VAGY!

Kriszti: Feri. Akármi is történik, megígérem, hogy folytatom. Ha magamért nem is, akkor érted. De azt tudnod kell, hogy…

(Feri keze egy pillanatra megmozdul, alig észrevehetően a szeme lassan kinyílik. Az első dolog, amit lát, a szoba halvány fényében játszó árnyak. Kriszti már nincs a szobában. Feri ajkai megremegnek, mintha valamit mondani akarna.)

Feri: (halkan) Kriszti...

11 Jelenet: Autóban Budapest felé

(Kriszti és Konrád egy autóban ülnek. Kriszti az ablakon bámul kifelé, a város fényeit nézi. Konrád vezet, arca elégedett, de szavai hűvösek.)

Konrád: Látod? Most már minden rendben lesz.

Kriszti: Aha.

(Kriszti lehunyja a szemét, és Feri arca villan fel előtte, ahogy utoljára látta. Egy könnycsepp gördül végig az arcán, de nem törli le.)

Kriszti: Most hova?

Konrád: Haza. Még csak most kezdődik a fényűző életünk....

Egy hatalmas csattanás. A kocsi egy fának csapódott.

Hangok - Feri hangja: ÉRTÉKES VAGY!